+36 (30) 220 3030

Honvári Dóra

About us

Kedves Érdeklődő!

Engedje meg, hogy bemutatkozzak.

Honvári Dóra vagyok, 53 éves, egy kislány (vagyis... nagylány) édesanyja. 
Már gyerekkoromban is az édesapám készítette babaház volt a kedvenc játékom. Egy ingatlan, ahol zajlik az élet. Rendszeresen átrendeztem, és új szereplőket vontam be a játékba. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változik a tér, a ház funkciója. Örömmel és kíváncsisággal töltött el, hogy belehelyezhettem magamat szereplőim és babaházam „lelkébe”. 

Az ingatlanok és a bennük élők iránti érdeklődésem felnőttkoromban is megmaradt. Ugyanilyen kíváncsisággal és empátiával fordulok ügyfeleim felé, és ugyanúgy örülök, amikor megfelelő új tulajdonos személyében cserél gazdát egy-egy ingatlan. A home staging és az ingatlanfotózás iránti ösztönös vonzalmam gyökerei is a korai éveimhez vezethetőek vissza. Azóta jó néhány tanfolyammal, olvasmánnyal és tapasztalattal gyarapítottam tudásomat.

Szerencsésnek tartom magamat, amiért Budán nőttem fel (II. és XI. kerület) és Budaörsön élek, immár 17 éve. Nem csak ismerem, de kifejezetten szeretem is ezeket kerületeket, illetve ezt az agglomerációban elhelyezkedő várost. Ismerem az itt élő embereket, gondolkodásukat, és tudom, miért szeretnék sokan itt megtalálni új otthonukat. A hirdetésekből nem derül ki mindaz, amit csak egy kellő tapasztalattal, helyismerettel és tájékozottsággal rendelkező szakember tudhat. Milyen az utca, kik a szomszédok, milyen építkezés várható a közelben, melyik a jó iskola, hol a legjobb kávézó, mi az, amit nem ajánlott megvenni.

A világ iránti kíváncsiságom is korai éveimtől jellemez. 

Még 15 éves sem voltam, amikor a megszokott budai környezetünket magunk mögött hagyva, szüleimmel néhány évre Németországba költöztünk. Meghatározó élmény volt kiszakadni a ’80-as évek Magyarországáról és egy minden tekintetben teljesen új közegben helytállni. Ott tartózkodásunk alatt keresztül-kasul bejártuk Németországot, nyaranta pedig déli országokba utaztunk. 

Érettségi után 1 évre Angliába költöztem, oda már egyedül. 
Mire felnőtté váltam nemcsak rájöttem, de meg is tapasztaltam, hogy határok márpedig nincsenek.

Határok a külföldi ingatlanok vásárlásában sincsenek. Fantasztikus lehetőséget jelent mindazok számára, akik vagy beleszerettek egy országba, vagy jó befektetést keresnek. 
Hálás vagyok, hogy mindazokat az országokat személyesen is ismerem, ahol jelenleg ingatlanközvetítőként „dolgozom”, ahol ingatlanokat értékesítek: Ausztria, Horvátország, Bulgária, Dubai, Spanyolország. Legyen szó érzelmi vagy racionális, személyes vagy anyagi döntésről, közeli vagy távolabbi tervekről, odaadó partner vagyok a legjobb megoldás megtalálásában.

Nem ritka, hogy ügyfeleimmel a munkafolyamat során baráti viszony alakul ki, mely a feladat lezárást követően is folytatódik.

A B2B területen is otthonosan mozgok, legyen az raktár, üzlethelyiség, iroda, telephely, csarnok, fejlesztési terület – eladása vagy kiadása. Izgalmas betekintést nyerni egy üzleti tevékenység ingatlan igényébe, majd felettébb érdekes folyamat a megfelelő ingatlan „megszerzése”.

Hiszem, hogy a sikeres értékesítés a személyre szabott, komplex értékesítési stratégián múlik, hogy aztán évek elteltével is az én nevem ugorjon be, ha ingatlanos ajánlására kerül a sor.

Két diplomám van: Germanisztika (Kodolányi János Egyetem) és Marketingkommunikáció (BGE). Angolul és németül szóban és írásban egyaránt kifogástalanul kommunikálok.

E-mail címem: dora.honvari@madarhegyingatlan.hu
Telefonszámom: +36 30 960 7859
Már most örülök az együttműködésnek ????

 

Even when I was a child, the doll house, made by my father, was my favourite toy. A property where life takes place. I rearranged it regularly and added new characters to the game. It was interesting to observe how the space and the function of the house changes. It

filled me with joy and curiosity to be able to put myself in the "soul" of my characters and my dollhouses. My interest in real estate and the people who live in it remained in my adulthood. I approach my clients with the same curiosity and empathy, and I am equally happy when a property changes hands with a suitable new owner.

The roots of my instinctive attraction to home staging and real estate photography can be traced also back to my early years. Since then, I have increased my knowledge with quite a few courses, readings, and experiences. I consider myself lucky to have grown up in Buda (2nd and 11th districts) and have been living in Budaörs for 16 years now. I not only know, but I especially love these districts and this city located in the agglomeration. I know the people who live here, their way of thinking, and I know why so many people want to find their new home here. The advertisements don’t reveal everything that only a specialist with sufficient experience, local knowledge and information can know. What is the street like, who are the neighbours, what kind of construction can be expected nearby, which one is a good school, where is the best cafe, and even what should not be bought.

I also feel at home in the B2B area, be it a warehouse, business premises, office, or premise. It is exciting to gain insight into the real estate needs of a business activity, and then it’s an extremely interesting process to "acquire" the right real estate.

I believe that successful sales depend on a personalized, complex sales strategy, so that even after years my name pops up when it comes to recommending a real estate agent.

 

Schon als Kind war das Puppenhaus mein Lieblingsspielzeug. Eine Immobilie, in der das Leben stattfindet. Ich habe es regelmäßig neu arrangiert und in das Spiel neue Charaktere hinzugefügt. Es war interessant zu beobachten, wie sich der Raum und die Funktion des Hauses verändern. Es erfüllte mich mit Freude und Neugier, mich in die „Seele“ meiner Figuren und meines Puppenhauses versetzen zu können.

Mein Interesse an Immobilien und den Menschen, die darin leben, blieb bis in mein Erwachsenenalter erhalten. Mit der gleichen Neugier und Einfühlungsvermögen gehe ich auf meine Kunden zu und freue mich ebenso, wenn eine Immobilie den Besitzer wechselt und einen passenden neuen Eigentümer findet. Die Wurzeln meiner instinktiven Vorliebe für Home Staging und Immobilienfotografie lassen sich bis in meine frühen Jahre zurückverfolgen. Seitdem habe ich mein Wissen durch zahlreiche Kurse, Lektüren und Erfahrungen erweitert.

Ich schätze mich glücklich, in Buda (2. und 11. Bezirk) aufgewachsen zu sein und nun seit 16 Jahren in Budaörs zu leben. Nicht nur kenne ich diese Bezirke und diese Stadt im Ballungsraum, sondern ich liebe sie ganz besonders. Ich kenne die Menschen, die hier leben,

ihre Denkweise und weiß, warum so viele Menschen hier ihre neue Heimat finden wollen. Es kann in den Anzeigen nicht alles aufkommen, es gibt Informationen die nur ein Fachmann mit ausreichender Erfahrung, Ortskenntnis und Informationen wissen kann. Wie ist die Straße, wer sind die Nachbarn, welche Bauarbeiten sind in der Nähe zu erwarten, wo gibt es eine gute Schule, wo ist das beste Café, was sollte man lieber nicht kaufen.

Auch im B2B-Bereich fühle ich mich zu Hause, sei es Lager, Geschäftsräume, Büro oder Niederlassung. Es ist spannend, Einblick in die Immobilienbedürfnisse einer Geschäftstätigkeit zu gewinnen, und dann die richtigen Immobilien zu „erwerben“, ist ein

äußerst interessanter Prozess. Ich glaube, dass ein erfolgreicher Verkauf von einer personalisierten, komplexen Verkaufsstrategie abhängt, sodass mein Name auch nach Jahren noch auftaucht, wenn es um die Empfehlung eines Immobilienmaklers geht.

Supply of properties   115 result. (1-from 12-to)

Sort by:
Biatorbágy ingatlanok
1.170.000 Ft/month

For rent Office (Office biulding "A")

Biatorbágy

IRODA BIATORBÁGY VENDEL PARKBAN

Floor area:300 m2


2nd floor

1.170.000 Ft/month
Törökbálint ingatlanok
5.000.000.000 Ft

For sale Ground (Other)

Törökbálint

NAGYBERUHÁZÓK FIGYELEM! KITŰNŐ LOKÁCIÓ

Floor area:436.889 m2

5.000.000.000 Ft
Törökbálint ingatlanok
5.000.000.000 Ft

For sale industrial (developmental area)

Törökbálint

NAGYBERUHÁZÓK FIGYELEM! KITŰNŐ LOKÁCIÓ

Floor area:436.889 m2

5.000.000.000 Ft
Budaörs ingatlanok
1.590.000.000 Ft

For sale Ground (Inlot)

Budaörs

KÜLÖNLEGES FEJLESZTÉSI TERÜLET, EXTRA LOKÁCIÓ

Floor area:36.669 m2

1.590.000.000 Ft
Budaörs ingatlanok
1.590.000.000 Ft

For sale industrial (developmental area)

Budaörs

KÜLÖNLEGES FEJLESZTÉSI TERÜLET, EXTRA LOKÁCIÓ

Floor area:36.669 m2

1.590.000.000 Ft
Budaörs ingatlanok
179.900.000 Ft

For sale Office (in a House)

Budaörs

IRODÁNAK IS TÖKÉLETESEN ALKALMAS ÖNÁLLÓ CSALÁDI HÁZ

Floor area:182 m2

179.900.000 Ft
Szántód ingatlanok
120.000.000 Ft

For sale business-premises (with street entrance)

Szántód

BOMBAJÓ LEHETŐSÉG PÁR LÉPÉSRE A VÍZTŐL

Floor area:490 m2

120.000.000 Ft
Szántód ingatlanok
240.000.000 Ft

For sale business-premises (with street entrance)

Szántód

BOMBAJÓ LEHETŐSÉG PÁR LÉPÉSRE A VÍZTŐL

Floor area:650 m2

240.000.000 Ft
Szentgotthárd ingatlanok
330.000.000 Ft

For sale House (Family house)

Szentgotthárd

CSALÁDI HÁZ ORVOSI RENDELŐVEL, PACIENTÚRÁVAL

Floor area:385 m2
8+3x½ room
Balcony: 7 m2

330.000.000 Ft
Szántód ingatlanok
120.000.000 Ft

For sale catering (wine tavern,beer house,buffet)

Szántód

BOMBAJÓ LEHETŐSÉG PÁR LÉPÉSRE A VÍZTŐL

Floor area:490 m2

120.000.000 Ft
Szántód ingatlanok
240.000.000 Ft

For sale catering (wine tavern,beer house,buffet)

Szántód

BOMBAJÓ LEHETŐSÉG PÁR LÉPÉSRE A VÍZTŐL

Floor area:650 m2

240.000.000 Ft
Budaörs ingatlanok
95.000.000 Ft

For sale Ground (Other)

Budaörs

TELEK - "TINY HOUSE" HÁZNAK

Floor area:1.551 m2

95.000.000 Ft